Kisebbségkutatás

Kisebbségpolitikai jegyzet

Koller Inez

Magyarországon 1918 előtt sok nemzeti kisebbség élt, de akkoriban alig írtak róluk magyarul. 1918 után számuk alaposan lecsökkent a területi változások nyomán; ekkor már több tanulmány, monográfia foglalkozott a háború előtti helyzetükkel, de az 1918 utáni állapotukról megint szinte semmit nem írtak, mert a tudomány és a politika számára csak az a korábbi fejlődés volt érdekes, ami az ország felbomlásához vezetett. A pártállam idején ismét nem illett sokat írni a kisebbségekről, mert úgy számították, hogy ezek úgyis eltűnnek: a szocializmusban – úgymond – automatikusan megoldódik a kisebbségi kérdés, ami nyíltan soha be nem vallottan a kisebbségeknek az államnemzetbe való beolvadását jelentette. Persze hivatalosan ennek éppen az ellenkezőjét hirdették, hogy ti. a szocializmus biztosítja egyedül a kisebbségek jogait és további fejlődésük lehetőségeit. A pártállam ezt könnyűszerrel megígérhette, hiszen azzal számolt, hogy a kisebbségek csekély létszámúak maradnak a jövőben is, mert lám már a németek sincsenek olyan sokan. A cigányok kérdése külön dolognak számított, a pártállam hevesen tiltakozott az ellen, hogy őket is kisebbségnek tekintsék, esetükben csak szociális csoportról volt szabad beszélni. A hivatalos indoklás szerint a cigányok magyar anyanyelvűek, tehát voltaképpen magyarok, hátrányos helyzetük csupán szociális kérdés, és az is hamarosan megoldódik. Igaz, 1968-tól a párt és a kormányzat már nagyobb figyelmet fordított a kisebbségekre, párhuzamosan a határon túli magyarok iránt feléledő érdeklődéssel. A nyugati magyarsággal a vezetés még ekkor sem kívánt foglalkozni, hiszen tagjai az imperialista országokban éltek, az imperialista politikát támogatták.


tanulmány letöltése pdf formátumban

Koller Inez


Kapcsolódó anyagok

Publikon-line: Bosnyákok Baranyában
Publikon-line: Röviden a magyarországi örmények történelméről

<<< Vissza a tanulmányokhoz
Újdonság
Kosár
A kosár 0 terméket tartalmaz.
Kiemelt ajánlataink
Szabadi Klaudia
Halj meg, tuszi!
148 oldal
Ára: 1700 Ft

Megbocsátani a megbocsáthatatlant
Húsz évvel ezelőtt, 1994 áprilisában és májusában alig száz nap alatt, közel egymillió embert mészároltak le Ruandában. A mai napig több a kérdés, mint a bizonyosság a történtekkel kapcsolatban. Szinte felfoghatatlan a népirtásban való tömeges részvétel, ahogyan a különös kegyetlenséggel történő végreh...

Gantner Péter
Magyar diplomaták küzdelme a párizsi békekonferencián
156 oldal
Ára: 2500 Ft

 A második világháborúban Magyarország – az első világháborúhoz hasonlóan – újból a rossz, a vesztes oldalon állt. A büntetés nem is maradt el. A győztesek – bár sokan úgy gondolták, hogy egy igazságos világrendet hoznak létre – nagy csalódást okoztak. Saját érdekeik alapján bosszút álltak. Az igazságos világrend helyett a veszteseket megbüntett...

Szarka Evelin
Egység a sokféleségben – A távoli Indonézia közelről
192 oldal
Ára: 2500 Ft

Napjainkban számos útikönyv és színes fotóalbum kalauzolja el Indonézia érintetlen tájaira a kíváncsi felfedezőt és az érdeklődőt, ám a turistáknak mutatott és az általuk megalkotott kép sokszor csak felszínes ismereteket ad erről a többnyire muszlim lakosú délkelet-ázsiai államról. 


Mitől olyan különleges az itt élők által beszélt nyelv? H...