Sajtószoba
Daktari kalandjai négy kontinensen

Az interjú a www.pecsiujsag.hu oldalon jelent meg.

Daktari, Daktari - Egy orvos visszaemlékezései címmel jelenik meg még májusban, a pécsi Publikon Kiadó gondozásában Dr. Ternák Gábor önéletrajzi regénye. „Az élet veszélyes vállalkozás, még senki sem élte túl" - ez a mottója az ismert magyar orvos könyvének, aki a hetvenes években Afrikában, majd néhány évvel később Laoszban gyógyított és fiatalemberként csodálkozott rá az egzotikus világ szépségére, valamint árnyoldalaira.

- Miért kezdett bele először, hogy könyvet írjon utazásairól és a külföldi missziókban végzett tevékenységéről?
- Volt egy betegem, aki Dél-Amerikában járt több alkalommal, és vele beszélgetve derült ki, hogy jómagam is számos helyen megfordultam már a világban. Sokat meséltünk egymásnak és nagyon érdekesnek találta, amik velem történtek. Ő javasolta, hogy mindenképpen írjam meg az eseményeket, mielőtt még elfelejteném azokat.

- Visszaemlékezéseiből született is már egy könyv 2002-ben A mangó illata címmel. Milyen volt az első könyv fogadtatása?

- Népszerű volt, sok visszajelzés érkezett arra vonatkozóan, hogy mivel egészítsem ki, mire lennének még kíváncsiak az olvasók. A most megjelenő könyv egy „összetett kötet", hiszen tartalmazza a korábban már megjelentetett események történetét is, de ezeket részben átdolgozva, részben pedig kiegészítve sok mindennel, ami azóta történt. Egy külön fejezet szól például arról a munkáról is, amit Srí Lankán végeztünk, a katasztrofális cunamit követő időszakban.

- Mi a Daktari, daktari című könyv műfaja, egy életrajzot tart kezében a majdani olvasó?
- Ez egy önéletrajzi regény tulajdonképpen, hiszen nem csak rólam szól. Persze részt vettem a leírtakban és velem történtek az események, mondhatni „főszereplője" vagyok a könyvnek.

- Ha arra kérnénk, hogy röviden foglalja össze, mi lenne a könyv konklúziója?

- Tulajdonképpen a tanulsága az, ha van neki egyáltalán, hogy ha az ember valamit nagyon szeretne csinálni, akkor érdemes törekedni arra, hogy azt megvalósítsa. A regényből kitűnik, az én vágyam az volt, hogy trópusi országokban dolgozzak és tegyek az emberekért, sőt, most úgy tűnik van esély arra, hogy az életem hátralevő részében is ezekért a célokért fogok dolgozni.

- Amikor professzorként, fiatal kollégáival beszélgetve felmerülnek élményei, mit tanácsol a leendő és pályakezdő orvosoknak? Érdemes más kontinenseken szerencsét próbálniuk?
- Többnyire tanácsolom, hogy vágjanak bele és örömmel tapasztalom, hogy a fiatal kollégákat érdekli is a nagyvilág. Azért tartom fontosnak, hogy világot lássanak, mert mi, itthon bizonyos szinten ki vagyunk szakítva az élet, a betegségek sűrűjéből. Úgy szoktam mondani, hogy bármikor leugorhatunk tíz deka szalámiért a boltba, egyfajta civilizációs burokban élünk. A külvilág egészen más, betegségek és tünetek széles spektruma jelentkezik a trópusi országokban egészen naturális módon. Ebből a fiatal kollégák mérhetetlenül sokat tanulhatnak. Nagyon sokat használt nekem is szakmailag, hogy ilyen helyeken járhattam.

- Mit hozott e lehetőségek szempontjából a fiatal magyar szakemberek számára a rendszerváltás és az azóta eltelt időszak?
- Egészen más most, mint akkor. Azok a lehetőségek, amik feltárultak a rendszerváltás után, össze sem hasonlíthatóak azokkal, amik korábban rendelkezésre álltak. Akkor szocializmus-konformnak kellett látszani, a külföldi munka eleve „baráti segítségnyújtás" ürügyén volt csak elképzelhető, még ha persze az emberek nagy része disszidált is. Én meg mindig visszajöttem, mert iszonyatos honvágyam volt, és nem tudok Magyarországtól elszakadni. Mint régen a céhlegények: én minden lehetőséget kihasználtam, hogy elmenjek, körülnézzek, tájékozódjak, aztán visszajöttem.

- Mit profitálhatnak mégis azok, akik ma egy időre egy szegényebb országba mennek dolgozni?
- Fontos, hogy megismerjenek egy egészen más világot, és ne csak a tévéből vagy a rádióból. Éljék meg, milyen ott, ahol az élet sűrűje zajlik, tegyenek szert olyan tapasztalatokra, ami a szakmai munkájukat is elősegíti. Itthon az orvoslás korszerű műszerek közt zajlik, és a gondolkodást, az analizálást nem igényli a fiatal orvosoktól a gyakorlat. Részben emiatt is van óriási hozadéka a hasonló tapasztalatnak.

- A regény egyes állomásaihoz kapcsolódóan mindig jelzi, hogy családja életéből milyen kapcsolódási pontokat köt az egyes eseményekhez. Családtagjai egyébként mit szóltak ahhoz, hogy „világjáró orvos" lett Önből?
- Akikről szó van, a feleségem kivételével mára már meghaltak, hiszen eleve idősek voltak. A család ezt a könyvet egyébként nem ismerte. Én azért tartottam fontosnak az ő történetüket is beleírni, hogy viszonyítani tudjon az olvasó ahhoz, hogyan éltünk, mennyire voltunk szerencsések, mire volt lehetőségünk, vagy adott esetben milyen baromságokat követtünk el. Mindez sokat hozzátesz ahhoz, hogy megértsék ki vagyok, honnan jöttem.

- Mit szóltak ahhoz, hogy ennyi országban dolgozott?
- Nagyon örültek, büszkék voltak arra, hogy megjártam ezt a sok helyet. Látták, hogy anyagilag is javult a helyzetünk és büszkék voltak arra, hogy világot láttam és sok emberen segítettem.

Dr. Ternák Gábor izgalmakkal teli önéletrajzi regénye több mint negyedszázadot fog át. A nigéria és laoszi kiküldetést követően a főhős a Távol-Keleten új szerelemre lel, az Öböl-háború forgatagába már parlamenti képviselőként kerül, Kambodzsában választást felügyel, Sri Lankán a cunami áldozatainak segít. Megrázó, kacagtató, elképesztő néha pedig megható történetei egy másik világba repítik el az olvasót.

- Könyvében is megemlíti, hogy sok magyar szakembernek jelentett lehetőséget az, hogy a szocializmus éveiben államilag támogatták a szegényebb baráti országba irányuló segélyprogramokat, ennek köszönhetően pedig tartós magyar jelenlét volt észlelhető afrikai és ázsiai országokban. Mit tudott megőrizni ebből Magyarország a 21. századra?
- Lényégben semmit. Akkor ún. internacionalista kötelezettség volt, hogy jelen legyünk és segítsük a fejlődő országokat, amiből mindkét fél profitált. Mivel azonban a magyar államtól ez erőforrásokat igényelt, ezért a rendszerváltás után felszámolták. Amíg Magyarország nem jött rá, hogy az összes környező ország erre továbbra is figyelmet fordít. Itthon vannak lelkes önkéntesek, de a bővülő, szorosabb kapcsolatok közvetlenül az országnak hoznának hasznot. Mi sajnos leépítettünk mindent, amit lehetett, és ennek visszaépítése sokba fog kerülni - ha egyszer sor kerül rá. Én a szlovák példát ismerem közelről, ott rengeteg projekt folyik. Most is kötelesség az EU-országok számára, hogy a költségvetésük meghatározott százalékát ilyen célra fordítsák, de mi nem jutottunk el kormányzati-intézményi szinten arra, hogy felismerjük ennek előnyeit. A pozsonyi Szent Erzsébet Egyetem például 22 hasonló nemzetközi projektben vesz részt, lobog a szlovák zászló, a fiatal kollégák pedig járnak dolgozni.

- Mire lenne ahhoz szükség, hogy ez megváltozzon?
- Valamilyen állami szerepvállalásra, de még inkább odafigyelésre. A döntéshozóknak fel kell ismerni ennek a hasznát és mehet is a maga útján minden. Igyekszem erre én is felhívni a figyelmet, de mindenből csak az a biztos, ami már meg volt.

- A könyvben szereplő egyes országok közül melyikre emlékszik vissza legszívesebben?

- Nézze, ahogy az ember számára az első szerelem emlékezetes, úgy az első kiküldetés is élénken él az emlékezetemben. Az indulás, Afrika volt a legérdekesebb, hiszen akkor fiatalon, tapasztalatok nélkül indultam neki a világnak, és ez tényleg óriási élmény volt. Amikor másodszor voltam kint - akkor már Ázsiában -, sejtettem, hogy mi várható, egy trópusi környezet hogyan néz ki.

- Végezetül a könyv utóéletéről ejtsünk pár szót. Mi az, amivel mostanában foglalkozik?
- 65 éves leszek májusban, ha az egyetemnek a továbbiakban szüksége lesz arra a tudásra, amit itt felhalmoztunk, akkor ez lesz a tevékenységi területem. Amennyiben nem, akkor Kenyába megyek ki dolgozni. Ezzel kapcsolatban több lehetőség is felmerül, lehet hogy a szlovákok által működtetett intézményben fogok beteggyógyítással foglalkozni, az mindig boldoggá tesz, ha tehetem a munkámat. Ha megérem, hogy nagyobb figyelem irányuljon erre a területre, akkor egy magyar projekt, kórház működtetésére is lehet kint esély, illetve egy egyetemi kórházzal van is a PTE-nek szerződése, amelynek nyomán kölcsönös képzési lehetőségek indulhatnak. Ha úgy látom, hogy itt semmi mozgástér nincs, akkor hosszabb időt fogok kint tölteni, 2-3 hónapos időszakokra költözöm majd Afrikába és különböző országokban gyógyítok.

Radics M. Péter
Újdonság
Kosár
A kosár 0 terméket tartalmaz.
Kiemelt ajánlataink
Bajusz Klára - Németh Balázs
Felnőttoktatási felfogások a 20. században
173 oldal
Ára: 2790 Ft

A magyar neveléstudományi szakirodalom hiánypótló kötetét tartja kezében az Olvasó. A szöveggyűjteményben felsorakoznak a 20. század andragógiai szakirodalmának legnevesebb külföldi szerzői, közülük több először olvasható magyar nyelven. A szemelvényeken keresztül kronológiai sorrendben bontakoznak ki azok a nézetek, melyek a felnőttoktatás-elmélet 20. századi f...

Csizmadia Sándor - Tarrósy István (szerk.)
Afrika ma - Tradíció, átalakulás, fejlődés
416 oldal
Ára: 3590 Ft

A KÖTET ÚJBÓL MEGVÁSÁROLHATÓ A KIADÓNÁL!

Tény, hogy hazánkban is, és minden bizonnyal Európa szerte Afrika „felértékelődőben” van. Nem említve azt, a talán „új versenyfutás Afrikáért” elnevezéssel illethető világméretű trendet, amely szerint a vezető ázsiai hatalmak, így Kína és India, egyértelműen az Egyesült Államok ...

Gyömörei Tamás
Az önkormányzatok sportfinanszírozása Magyarországon
166 oldal
Ára: 2400 Ft

Sport és állam: vagy sport és gazdaság? Hazánkban a rendszerváltozás után gyakran került felszínre a sport finanszírozási kérdéskörében, hogy milyen mértékben és mely részében kapcsolódjon a sport az állami befolyásolás kényelmesebb rendszeréhez – akár közvetlenül, vagy közvetve az önkormányzatokon keresztül –, vagy törekedjen független, mondhatni szabada...