Könyveink


KOSÁR

db

212 oldal
Ára: 550 Ft

SCHWEITZER GÁBOR

A KATEDRÁN INNEN ÉS TÚL

A jogi felsőoktatás múltját felidéző tanulmánykötet a jogakadémiák patriarchális világán, a jogász-ethosz, illetve a különböző jogásztípusok irodalmi ábrázolásán, valamint a budapesti jogi fakultás 1945 utáni első esztendeinek bemutatásán kívül néhány professzori életutat, életútszakaszt is feldolgoz. Az esettanulmányok  személyes forrásokat – levelezéseket, naplókat, visszaemlékezéseket – is feldolgoznak.
A jogbölcselő Somló Bódog németországi tanulmányútja, a történettudós Eckhart Ferenc jogtörténeti tanszékre kerülésének története, vagy a közigazgatási jogász Vasváry Ferenc, a pályakezdő Tuka Béla, valamint a közjogász Molnár Kálmán oktatói és tudományos pályaképének felvázolása ezek nélkül a gyakorta nagyon is személyes források nélkül aligha lenne „életszerű”.
A jogászképzés legfontosabb katedrán inneni és katedrán túli szereplői  – professzorok és hallgatók – egyaránt megjelennek a tanulmányokban. Az Olvasó talán még arra is választ kap, helytálló-e „jogásznemzetnek” tekinteni bennünket.

<<< Vissza a könyvekhez

Újdonság
Kosár
A kosár 0 terméket tartalmaz.
Kiemelt ajánlataink
Glied Viktor
A halványtól a mélyzöldig - A globális környezetvédelmi mozgalom negyed százada
198 oldal
Ára: 2200 Ft

A globális ökológiai problémák és a klímaváltozás következményei mára mindenki számára érzékelhetővé váltak. Immáron több mint negyven éve feltűnt egy új, sokszínű társadalmi mozgalom, amely több-kevesebb sikerrel veszi fel a küzdelmet a környezetszennyezés és a fenntarthatatlan gazdasági folyamatok, valamint az azokat mozgató szereplők ellen. 

...

Szabadi Klaudia
Halj meg, tuszi!
148 oldal
Ára: 1700 Ft

Megbocsátani a megbocsáthatatlant
Húsz évvel ezelőtt, 1994 áprilisában és májusában alig száz nap alatt, közel egymillió embert mészároltak le Ruandában. A mai napig több a kérdés, mint a bizonyosság a történtekkel kapcsolatban. Szinte felfoghatatlan a népirtásban való tömeges részvétel, ahogyan a különös kegyetlenséggel történő végreh...

Mohay Ágoston
A nemzetközi jog érvényesülése az uniós jogban
172 oldal
Ára: 2990 Ft

Az uniós jogrend, mint sui generis, szupranacionális közjog sajátos viszonyban van nemcsak a tagállami jogrendszerekkel, hanem a nemzetközi joggal is – ...