Szervezet neve: Jaish-ul-Muslimin
Története: A szervezet valószínűsíthetően a volt tálib diktatúra 2001 után felmorzsolt ellenálló egységeinek néhány fegyvereséből alakult, akik terror- és szabotázs tevékenységek elkövetésével igyekeztek (és igyekeznek ma is) megakadályozni Afganisztán új rendszerének konszolidálódását. A Jaish-ul-Muslimin egyaránt ellenségeként tekint a „hitetlen betolakodókra” valamint az őket kiszolgáló afgán „árulókra”, akikre – mint mondják – „Allah könyörtelenül le fog csapni”. A mozgalom aktivitása meglehetősen hullámzó: először 2004-ben hajtottak végre merényleteket (négy ENSZ-alkalmazott meggyilkolása, három elrablása), majd hosszabb szünet után, mely alatt hivatalosan egyetlen akcióért sem vállalták a felelősséget, 2006 májusában újra támadtak, megölve egy általuk kémnek tartott civilt. Az amerikai titkosszolgálat értesülései szerint a Jaish-ul-Musliminnek maximum ötven tagja lehet, vezetőjük pedig egy volt tálib miniszter.
Szervezet neve: Abu Hafs al-Masri Brigád
Története: A szervezet az al-Kaida európai „megjelenítője”, valójában azonban semmiben sem különül el az Oszama bin Laden vezette globális terrorszervezettől. Formálisan az Abu Hafs al-Masri Brigád tagjai követték el a madridi és a londoni merényleteket, gyakorlatban azonban mind két akciót az al-Kaida tervezte, szervezte és finanszírozta. Az Abu Hafs elnevezés az al-Kaida hírhedt terroristájának, Mohammed Atefnek az egyik tiszteletbeli nevéből ered. (Ő tervelte ki a kenyai és a tanzániai amerikai követségek elleni merényleteket, valamint a „szomáliai akciót”, mely során amerikai katonákat mészároltak le, majd a holttesteket brutálisan megalázták és megcsonkították. 2001-ben Afganisztánban amerikai rakétatámadás végzett Ateffel.) Ugyan az Abu Hafs al-Masri Brigád esetleges önállóságának kérdését többen is felvetették, amikor a szervezet saját honlapján magára vállalta több európai nagyvárost sújtó áramszünetek előidézését, a szakértők egyöntetű véleménye szerint azonban a brigád ezernyi szállal kötődik az al-Kaidához, és valójában nincs önálló operatív vezetősége.
Szervezet neve: Iszlám Párt (Hizb-i-Islami, Hizbul-i-Islami)
Története: Az afganisztáni Iszlám Párt, mely aktív szerepet vállalt a szovjetek elleni gerillaharcban, valamikor a hetvenes évek közepén alakult. A szervezet a klasszikus szunnita-iszlám-fundamentalista ideológiát követő mozgalmak sorába tartozik. Természetesen a Hizb-i-Islami szoros kapcsolatban áll az Afganisztánban székelő al-Kaidaval is. A szovjet katonákkal vívott „felszabadító háború” idején még az Iszlám Párt volt a jelentősebb, mára azonban már a bin Laden vezette terrorhálózat egyik sejtjévé sorvadt a szervezet, mely a tálib uralom idején is csak néhány képviselőt küldhetett az állami vezetők közé. Az Iszlám Párt jelenlegi vezérének számító Khalid Farúki, a mozgalom legfőbb céljának a megszállók kiűzését és az afgán iszlám állam visszaállítását tartja. A szervezet több merényletért is közvetlenül felelős, habár a legtöbb akciót nem önállóan, hanem a „tálib harcosokkal” együtt hajtják végre.
Szervezet neve: al-Kaida (a bázis)
Története: Az al-Kaida 2001. szeptember 11-én egy új korszakot indított el a terrorizmus történetében, melyet a legtöbb szakértő a „mega” jelzővel illet. A New-York-i ikertornyok, illetőleg a washingtoni Pentagon épülete elleni támadás minden eddigit felülmúló rombolásával, rengeteg áldozatával és mediatizált jellegével a terrorizmust globális problémává léptette elő, a korábbi regionális megközelítés helyett. 2001. szeptember 11-e sorsfordító dátumnak számít, azonban az al-Kaida fanatista nyugat-ellenes tevékenysége már korábban elkezdődött. A mozgalom szellemi atyjaként számon tartott Oszama bin Laden a nyolcvanas évek elején dúló szovjet-afgán háborúban, a lázadó mudzsahedinek egyik vezető személyiségeként szerzett magának hírnevet. A sors furcsa fintora, hogy a harcos muzulmánok egyik legkitartóbb támogatója akkoriban – geopolitikai megfontolások miatt – az Egyesült Államok volt, az az állam, amely most a nyugati civilizáció megtestesítőjeként, a terroristák legfőbb ellenségének számít. Maga az al-Kaida valamikor a nyolcvanas évek végén, a szovjetek afganisztáni kivonulásával párhuzamosan alakult meg. Vallott ideológiája sok pontban egyezik az iráni forradalom alapeszméivel, annak egyfajta szunnita magyarázatát adja. Társadalom- és államfelfogásának középpontjába a Korán, a saría, valamint a különböző hagyományok (Hadith) állnak. Dzsihádista eszméinek alapját a Nyugat – vélt vagy valós – civilizációs dominanciája adja, amely, érvelésük szerint, alapjaiban fenyegeti a muzulmán világ kulturális és vallási létét, Allah megkérdőjelezhetetlen felsőbbrendűségét. Mindezek értelmében az al-Kaida tulajdonképpen az iszlám fundamentalizmus egy speciális, „védekező dzsihádista” interpretációjának a legfőbb terjesztője, amely ma már tömeges bázist tudhat maga mögött valamennyi muzulmán közösségben, legyen az a Közel-Keleten, Afrikában, Európában vagy Amerikában. A kiépített globális hálózat fő mozgatórugói a fanatista tanítások, melyek elsajátításával, közvetlen ösztönzés nélkül, támadásra kész terrorista sejtek alakulnak szerte a világban. A fejlett kommunikációs és pénzügyi rendszereket kihasználva a személyesség jelentősége lecsökkent, csakúgy, mint a kiképzésé. Az internet és a mobiltelefonok adta lehetőségek birtokában manapság már könnyedén beszerezhetők és különösebb szaktudás nélkül összeszerelhetők a robbanóeszközök és egyéb fegyverek.
Az al-Kaida alig harmincéves történetét vizsgálva több rendkívül súlyos merénylettel találkozunk a 2001. szeptember 11-i támadássorozaton kívül is. Ezek közül az elsőt (bár sokan inkább a WTC elleni 1993-as merényletet említenék) 1995 novemberében Rijádban, Szaúd-Arábia fővárosában követték el, amely az USA-val való kapcsolata miatt az al-Kaida egyik fő ellenségének számít. A célpont egy, az amerikai hadsereg által is használt katonai bázis volt, ahol egy robbanóanyaggal megrakott kisbusz repítettek a levegőbe. Összesen heten haltak meg (köztük öt amerikai állampolgár).
1998. augusztus 7-én az al-Kaida Afrikában csapott le: Tanzánia és Kenya amerikai követségi épületeinél néhány perc eltéréssel bomba robbant. A két akcióban összesen 224-en vesztették életüket (többségében afrikai személyek), a sebesültek száma meghaladta az 5000-et.
2000. október 12-én a Jemenben állómásozó USS Cole hadihajót érte rakétatalálat, tizenhét tengerész halt meg.
2002 áprilisában a tunéziai Djerba szigetén, egy zsinagógában robbant gáztartályra szerelt pokolgép, 15-en vesztették életüket. Novemberben, Kenyában egy izraeli tulajdonú szálloda halljában robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylő (13 áldozat).
2003. május elején újra Szaúd-Arábia vált célponttá (négy támadásban 34 ember halt meg, köztük sok amerikai állampolgár), majd november 15-én Isztambulban hajtottak végre öngyilkos támadást (25 halott és legkevesebb 200 sebesült).
2004. március 11-én Spanyolország történetének legsúlyosabb merényletében (összesen tíz detonációban) 191 ember vesztette életét, a sebesültek száma elérte az 1700-at. Májusban egy szaúdi olajvállalat 24 – főleg külföldi – tagját mészárolták le az al-Kaida fegyveresei.
2005. július 7-én pedig Londonban hajtottak végre öngyilkos támadást. A hátizsákokban elhelyezett bombákat a metróban, illetőleg egy városi buszon hozták működésbe az Angliában született merénylők. Összesen 37 ember vesztette életét.
Kérjük, várjon...
