Migráció

Ki kicsoda a magyar bevándorlásügyben?

Mészáros Attila - Erős Barbara

Évekkel ezelőtt látott napvilágot a „Ki Kicsoda a magyarországi Menekültügyben” című kiadvány összegyűjtve azokat a civil és állami szereplőket, amelyek a menekültügy köré szervezték tevékenységeiket. Jelen gyűjtemény akár e menekültügyi „Ki kicsoda” folytatásának is tekinthető. A problémakör azonban kitágult. Ma hazánkban, Európai Unió-s tagságunknak is köszönhetően, már nem csupán menekültügyet emlegetünk, hanem migrációval vagy bevándorlással kapcsolatos kérdésekkel foglalkozunk, állami, városi vagy kerületi szintű migrációs stratégiákat alkotunk. Az elmúlt évben egy civil kezdeményezés keretében megalakult a magyar „Migráns Hálózat” összefogva azon szervezeteket, amelyek a migrációval vagy a bevándorlásüggyel foglalkoznak. A Hálózat számos tagszervezetét maguk a bevándorlók hozták létre, hogy segítsék a különböző célból hazánkba érkezett külföldieket. Ezen összefogás munkájának egyik eredménye a „Ki kicsoda a Magyar Bevándorlásügyben” című kiadvány, amely a teljesség igénye nélkül igyekszik felsorakoztatni a 2007. évben aktív nemzetközi és magyar állami intézményeket és civil szervezeteket.


tanulmány letöltése pdf formátumban

http://ittvagyunk.eu/htmls/tanulmanyok.html?essayID=79


Kapcsolódó anyagok

Gödri Irén: A környező országokból érkező bevándorlók beilleszkedése Magyarországon
Gödri Irén: Nők és férfiak a migrációs folyamat különböző szakaszaiban
Illés Sándor- Michalkó Gábor: A turizmus és migráció néhány összefüggése Magyarországon

Országismertetők

Magyarország

<<< Vissza a tanulmányokhoz
Újdonság
Kosár
A kosár 0 terméket tartalmaz.
Kiemelt ajánlataink
Süle Edit
Logisztika az idő fogságában
Ára: 2400 Ft

A történelem folyamán az embereket mindig is foglalkoztatta az idő. Bár hétköznapi fogalomnak tűnik, mélységeit máig sem sikerült teljes egészében feltárni. Modern világunkban az idő újfajta szerephez jut, mivel gazdasági és társadalmi rendszereink egyre érzékenyebbé válnak rá.

A szerző széleskörű magyar és nemzetközi szakirodalmi áttekintéssel ...

Glied Viktor
A halványtól a mélyzöldig - A globális környezetvédelmi mozgalom negyed százada
198 oldal
Ára: 2200 Ft

A globális ökológiai problémák és a klímaváltozás következményei mára mindenki számára érzékelhetővé váltak. Immáron több mint negyven éve feltűnt egy új, sokszínű társadalmi mozgalom, amely több-kevesebb sikerrel veszi fel a küzdelmet a környezetszennyezés és a fenntarthatatlan gazdasági folyamatok, valamint az azokat mozgató szereplők ellen. 

...

Maxwell Deyes
Springs Pilgrim
152 oldal
Ára: 2000 Ft

This is the first book by Maxwell Deyes, adapted from one of his journals into a travelogue. After completing El Camino de Santiago in 2009, he continued walking across Europe, eventually leading him onto the Hungarian Pilgrims Way in March 2012.
The Hungarian Camino is not yet as well established or developed as the Spanish El Camino. This is perhaps why it can be a more interesting an...