Magyarország a két világháború korában

Területi revízió vagy egységes Európa? A Szociáldemokrata Párt külpolitikai nézetei az 1920-as években

Egresi Katalin

Az MSZDP az 1920-as években elvetette a területi revízió teljes és minden áron történő megvalósítását, ám az egységes Európa tervek ötletét is csupán megszorításokkal támogatta. A szociáldemokrata párt az I. világháború után érvényesülő külpolitikai folyamatokat a nemzetközi béke szemszögéből bírálta, s Európa szerte a demokratikus politikai rendszerek létrejöttét támogatta. Úgy vélte, hogy a béke és a demokrácia elvének tiszteletben tartásával van lehetőség a hibásan megállapított határok etnikai revíziójára, illetve az európai integráció megvalósítására.


tanulmány letöltése pdf formátumban

ORMOS,HARSÁNYI (ed.) (2005).: Kutatási Füzetek XIII., Ünnepi szám Ormos Mária 75. születésnapjára. Pécs, Pécsi Tudományegyetem.


<<< Vissza a tanulmányokhoz
Újdonság
Kosár
A kosár 0 terméket tartalmaz.
Kiemelt ajánlataink
Süle Edit
Logisztika az idő fogságában
Ára: 2400 Ft

A történelem folyamán az embereket mindig is foglalkoztatta az idő. Bár hétköznapi fogalomnak tűnik, mélységeit máig sem sikerült teljes egészében feltárni. Modern világunkban az idő újfajta szerephez jut, mivel gazdasági és társadalmi rendszereink egyre érzékenyebbé válnak rá.

A szerző széleskörű magyar és nemzetközi szakirodalmi áttekintéssel ...

Szilágyi István
Geopolitika
254 oldal
Ára: 2000 Ft

Az elmúlt évtizedekben a közéletben és a közbeszédben, a politikai elemzők és a politikusok, a gazdasági szakértők és a közgazdászok,az újságírók és a hírmagyarázók,a geográfusok és a történészek, a társadalomtudósok és a természettudományok képviselői körében a mindennapos érintkezés során divatossá vált a geopolitika szó használata.
A százé...

Nagy Roland - Glied Viktor - Barkóczi Csaba
Nukleáris energia, társadalom és környezettudatosság az Atomvárosban
140 oldal
Ára: 2000 Ft

A paksi atomerőmű kapcsán 2014-ben bejelentett bővítési döntés újra a nukleáris energia felhasználására, a biztonság és finanszírozás kérdéseire irányította a hazai közvélemény figyelmét. A bővítés körülményei nyomán kialakuló politikai viták hátterében kevéssé ismert történelmi, szociológiai és gazdasági folyamatok húzódnak.

Paks, ez ...