Könyveink


KOSÁR

db

205 oldal
Ára: 490 Ft

KÁKAI LÁSZLÓ

KIK VAGYUNK MI? - CIVIL SZERVEZETEK MAGYARORSZÁGON

Megannyi mű készült már a nonprofit szervezetek világáról – de java részük monografikus igényű metateoretikus vállalkozás, melyet épp a tárgyalt, épp a tematizált világ lakói nem tudnak igazán használni – mert ugyan Róluk szól, de nem Velük, Értük nyilvánul meg, és nem számukra való ismeretekhez segít. Ez a könyv a magyar nonprofit szervezetek rendszerváltás utáni fejlődését mutatja, pontosabban inkább összegzi azt, arra vállalkozik, ami eddig kimaradt, vagy amiről kevés szó esett, azonban máshogy, másképp és főleg más nézőpontból mutatja meg a civil szervezetek szereplőit és tevékenységüket.

Kákai László a Pécsi Tudományegyetem Politikai Tanulmányok Tanszékének habilitált egyetemi docense. Közel két évtizede foglalkozik a helyi önkormányzatok és a civil szervezetek világának elméleti és empirikus összefüggéseivel. Érdeklődési területe döntően a helyi hatalom kapcsolódási pontjaira irányul. Közel száz cikk, tanulmány és több könyv fűződik a nevéhez, valamint hazai és nemzetközi konferenciák rendszeres előadója. A Civil Szemle szerkesztőbizottsági tagja. Tudományos tevékenysége mellett számos civil szervezetben tölt be vezető tisztséget.

<<< Vissza a könyvekhez

Újdonság
Kosár
A kosár 0 terméket tartalmaz.
Kiemelt ajánlataink
Baranyai Nóra
Autonómiatörekvések Kelet-Közép-Európában
184 oldal
Ára: 2590 Ft

 A nyugat-európai területi autonómiák kialakulásáról, fejlődéséről és működéséről számos elemzés készül, jóval szűkebb azonban a kelet-közép-európai térség törekvéseit vizsgáló munkák köre. Jelen kötet négy, a kárpátaljai ruszin, a morvaországi, a székelyföldi, valamint a sziléziai autonómiamozgalom elemzésén keresztül összegzi a kelet-közép...

AFRIKA TANULMÁNYOK
AFRIKA TANULMÁNYOK XIII/1-2.
134 oldal
Ára: 1790 Ft

Kelet-afrikai regionális biztonsági kérdések
Monetáris politikai kihívások a szubszaharai régióban
A nők és a földkérdés Kelet-Afrikában
Női genitális csonkítás: múlt és jelen
Az 1994 előtti médiadiskurzus szerepe a háborús nemi erőszak-cselekményekben

Ernesto Frers
A Birodalom hóhérainak nyomában
166 oldal
Ára: 2400 Ft

A Harmadik Birodalom hóhérai, a holokauszt végrehajtói és akik megbosszulták az áldozatokat.

Auschwitz, Treblinka, Mauthausen… Helyszínek, nevek, melyek örökre bevésődtek közös emlékezetünkbe. Férfiakat, nőket és gyermekeket hurcoltak el otthonaikból, zsúfolták őket marhavagonokba, és szállították különböző megsemmisítő táborokba. Már nem embe...