Könyveink


KOSÁR

db

354 oldal
Ára: 3290 Ft

BESENYŐ JÁNOS

A NYUGAT-SZAHARAI VÁLSÁG

Amikor a Szahara szót halljuk, felrémlik előttünk a Rejtő Jenő, alias P. Howard könyveiből ismert végtelen homoksivatag, ahol a büntetésből vagy éppen szerelemből odakerült idegenlégiósok menetelnek, harcolnak a vad beduin törzsi harcosok ellen és ahol a jó mindig győzedelmeskedik a regény végén.
Nyugat-Szaharáról a legtöbb magyar korábban nem tudta, hogy pontosan merre is helyezkedik el, kik élnek ott, vagy éppen milyen konfliktus sújtja az ott élőket. Az elmúlt évek során a könyv szerzője Dr. Besenyő János őrnagy több tanulmányt, elemzést készített és jelentetett meg a térséggel kapcsolatos eseményekről, amelyeket most egy magyar nyelvű kötetben összegzett. A nyugat-szaharai ENSZ misszióban korábban békefenntartóként szolgálatot teljesítő magyar katonatiszt, könyvében maga is megerősíti a sivatag szépségéről írtakat, emellett bemutatja a területet, annak lakóit, történelmét, kapcsolódását Európához, valamint megosztja velünk az ott szolgáló magyar katonák szokatlan, alkalmanként humoros tapasztalatait, élményeit.
A könyvet színesítik a szerző által készített színes, egyedi fotók. Ennek a könyvnek a végén ugyan nem győznek a jók, de több kérdés is felmerül az olvasóban a 37 éve tartó nyugat-szaharai konfliktussal és az ott folyó békefenntartó művelettel kapcsolatosan, amely további információszerzésre és gondolkodásra késztet.

A KÖTETRŐL RECENZIÓ OLVASHATÓ ITT. 

A KÖTETRŐL TOVÁBBI RECENZIÓ OLVASHATÓ ITT.

<<< Vissza a könyvekhez

Újdonság
Kosár
A kosár 0 terméket tartalmaz.
Kiemelt ajánlataink
Szabadi Klaudia
Halj meg, tuszi!
148 oldal
Ára: 1700 Ft

Megbocsátani a megbocsáthatatlant
Húsz évvel ezelőtt, 1994 áprilisában és májusában alig száz nap alatt, közel egymillió embert mészároltak le Ruandában. A mai napig több a kérdés, mint a bizonyosság a történtekkel kapcsolatban. Szinte felfoghatatlan a népirtásban való tömeges részvétel, ahogyan a különös kegyetlenséggel történő végreh...

Marsai Viktor - Hettyey András
Szomália - állami összeomlás és konszolidáció Afrika Szarván
210 oldal
Ára: 2490 Ft

Szomália kapcsán mindenki hozzászokott a rossz hírekhez. Háború, kalóz-kodás, merényletek, robbantás, államkudarc, lázadók, iszlamisták, a „Nyugat” csődje – ezek azok a fogalmak, amelyeket a legtöbben ehhez a kelet-afrikai országhoz kapcsolnak.

De melyek azok az okok, amelyek ide vezettek, és hogyan élnek az emberek Afrika Szarván? Két fiatal kutató, ...

Baranyai Nóra
Autonómiatörekvések Kelet-Közép-Európában
184 oldal
Ára: 2590 Ft

 A nyugat-európai területi autonómiák kialakulásáról, fejlődéséről és működéséről számos elemzés készül, jóval szűkebb azonban a kelet-közép-európai térség törekvéseit vizsgáló munkák köre. Jelen kötet négy, a kárpátaljai ruszin, a morvaországi, a székelyföldi, valamint a sziléziai autonómiamozgalom elemzésén keresztül összegzi a kelet-közép...