Politológia

Megjelent: Vízkonfliktusok - Küzdelem egy pohár vízért

Publikon Szerkesztőség
Napjainkban 1,1 milliárd ember nem jut tiszta ivóvízhez, és ez a szám néhány évtizeden belül hárommilliárdra emelkedhet. A borúlátóbb forgatókönyvek még ennél is messzebbre mennek, ezek szerint 2025-re az emberiség 66%-ának nem lesz elegendő ivóvize.
A Vízkonfliktusok – Küzdelem egy pohár vízért című tanulmánykötet fókuszában a környezeti szűkösség fogalma áll, kiemelt tekintettel az édesvízhiány és vízszennyezés okozta problémákra, illetve részben a szűkösség következtében kialakuló konfliktusok módjaira, megjelenésük lehetséges földrajzi helyeire (Afrika, Közel-Kelet, Közép-Ázsia, Kína, India, Ausztrália, Egyesült Államok), okaira és a várható következményeire.
A mű szerzői főként környezetpolitikával, konfliktus-elemzéssel, gazdaság- és társadalomföldrajzi, valamint nemzetközi jogi (elsősorban vízjog) kérdésekkel foglalkozó fiatal kutatók, környezetvédelmi szakemberek.

Tartalomjegyzék:

  1. Glied Viktor
    Globális vízproblémák
     
  2. Selján Péter
    A természeti erőforrásokért folyó küzdelem biztonságpolitikai vonatkozásai
     
  3. Glied Viktor
    Kiszáradó Afrika, szomjazó kontinens – Afrikai vízproblémák
     
  4. Faragó Éva
    A nigériai Borno tartomány vízgazdálkodása
     
  5. Grünhut Zoltán
    Vízért szomjazó, véráztatta föld - Az arab-izraeli konfliktus vízügyi kérdéseiről
     
  6. Vörös Zoltán
    Háborúban a környezetért, a környezettel szemben - Kína vízproblémái a 21. század elején
     
  7. Ágó Ferenc
    Biztonságpolitikai strukturális és funkcionális analízis alkalmazása a közép-ázsiai vízkonfliktusban
     
  8. Wilhelm Zoltán – Déri Iván – Kisgyörgy Péter - Orbán Zsuzsa – Szilágyi Sándor
    Hagyományos vízmenedzsment Indiában
     
  9. Keserű Dávid
    Ausztrál vízproblémák
     
  10. Hegyi Ákos
    Chicago vízbázisvédelme
     
  11. Varga Miklós
    Tankerbalesetek a tengereken
     
  12. Horváth Norbert
    Politikai vizeken – Határvízi diplomáciai esetek
     
  13. Grünhut Gábor
    A megmérgezett folyó
Újdonság
Kosár
A kosár 0 terméket tartalmaz.
Kiemelt ajánlataink
Csizmadia Sándor - Tarrósy István (szerk.)
Afrika ma - Tradíció, átalakulás, fejlődés
416 oldal
Ára: 3590 Ft

Tény, hogy hazánkban is, és minden bizonnyal Európa szerte Afrika „felértékelődőben” van. Nem említve azt, a talán „új versenyfutás Afrikáért” elnevezéssel illethető világméretű trendet, amely szerint a vezető ázsiai hatalmak, így Kína és India, egyértelműen az Egyesült Államok és az EU legkomolyabb kihívóivá váltak az elsősorban a természeti erőforr...

Ternák Gábor
Daktari, Daktari - Egy orvos visszaemlékezései
240 oldal
Ára: 2590 Ft

Lebilincselően izgalmas regény egy magyar orvosról, aki megjárta Afrikát, Ázsiát, a Közel-Keletet és hihetetlen kalandokon keresztül tárja az olvasók elé életútját.

„Az élet veszélyes vállalkozás, még senki sem élte túl” – ez a mottója az ismert magyar orvosnak, aki a hetvenes években Afrikában, majd egy évtizeddel később Laoszban gyógyít...

Kákai László (szerk.)
20 évesek az önkormányzatok
630 oldal
Ára: 3590 Ft

A magyar önkormányzati rendszer létrejöttének 20. évfordulója alkalmából 2010. március 19-20-án országos konferencia került megrendezésre a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében a Politikai Tanulmányok Tanszék és a Pólusok Társadalomtudományi Egyesület szervezésében a Pécsi Tudományegyetemen.

Születésnap, vagy halotti tor? – íg...