Partnereink
Pécsi Tudományegyetem - Politikai Tanulmányok Tanszéke

A PTE BTK Politikai Tanulmányok Tanszéke a rendszerváltáskor jött létre, hogy a hallgatók politikai ismereteit növelje. 1994-tól 40 kredites politológiai specializációval készítette elő az egyetemi politológus alapszak indítását, amelyet 1999-ban engedélyezett az Oktatási Minisztérium.


Pécsi Tudományegyetem - Interdiszciplináris Doktori Iskola


1993-ban akkreditálták a „Magyarország és Európa a 19-20. században” című Történelem Ph.D. Programot, amely egyetemi diplomával rendelkező, kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó hallgatóknak biztosít lehetőséget kutatásaik kiteljesítésére, illetve a képzés elvégzése után fokozatszerzésre.
Az Ormos Mária akadémikus asszony, professor emerita, vezette Doktori Program a PTE Interdiszciplináris Doktori Iskola Keretében tevékenykedik.

 

MTA-PTE Magyarország és Európa Kutatócsoport

Az MTA-PTE Magyarország és Európa Kutatócsoport 1996-ban jött létre Ormos Mária akadémikus vezetésével kis létszámú, fiatal kutatókat összefogó kutatócsoportként. A kutatócsoport tagjai levéltári kutatásokat folytatnak. A fiatal kutatók kutatási eredményeiket felhasználják készülő disszertációjuk írásánál, publikálják, illetve hasznosítják a Pécsi Tudományegyetem Újkortörténeti és Modernkori Történeti Tanszékei keretében folytatott oktatási tevékenységükben.

 

Pécsi Tudományegyetem Ibero-Amerika Központja

A Pécsi Tudományegyetem Ibero-Amerika Központja 2001. november 19-én jött létre több előzmény eredményeképpen. (A központ akkor a Latin-Amerika Központ elnevezést kapta, amelyet 2004-ben, Magyarország uniós csatlakozásának évében, a kibővülő spanyol-portugál kapcsolatok nyomán változtattak Ibero-Amerika Központra.) Egyrészt a bipoláris világ szétesésével a 90-es évek elején megkezdődött a Nyugat felé nyitás, amely lehetővé tette, hogy a Pécsi Tudományegyetemen spanyol szak induljon. Ennek tanrendjében helyet kapott Latin-Amerika történetének és kultúrájának oktatása is, amely fokozatosan beépült a történész és a geográfus képzésbe is.

 

Alexandra Könyvesbolthálózat

Kiadónk könyvei az Alexandra Könyváruházakban is megvásárolhatók. Az Alexandra dinamikusan fejlődő könyváruház-lánc ma már Magyarország valamennyi megyeszékhelyén és a nagyobb városokban is megtalálható. Jelenleg 50 településen, 88 üzletben várja a vásárlókat. A jellemzően nagy alapterületű, egyedi kialakítású üzletekben az átfogó könyvkínálat mellett CD-k, CD-ROM-ok és DVD-k, valamint térképek, földgömbök, naptárak, játékok, képeslapok, ajándékcsomagolók széles választékát találják.

 

Kitekintő Hírportál

Kitekintő - Független hír- és közösségi portál
Újdonság
Kosár
A kosár 0 terméket tartalmaz.
Kiemelt ajánlataink
Tarrósy István - Glied Viktor - Keserű Dávid (szerk.)
Új népvánorlás - Migráció a 21. században Afrika és Európa között
294 oldal
Ára: 3490 Ft

A 21. század egyik legnagyobb globális kihívása a migráció, a tömeges vándorlás. Ez nem meglepő, hiszen napjainkban 230 millió ember „járja az utakat” vagy hagyja el otthonát egy jobb élet reményében.
Az Afrikából induló migrációs hullámok elsődleges állomása Európa. Egységes európai bevándorlási politikáról még nem beszélhetünk, a tagállamok ...

Szalayné Sándor Erzsébet (szerk.)
Az Európai Unió alapdokumentumai 2010
364 oldal
Ára: 3590 Ft

Az Európai Unió többéves előkészítés után, a reformszerződés révén új jogi alapokkal rendelkezik. A kötet segíti az eligazodást az EU elsődleges joganyagának aktuális rendszerében.

Most bevezető áron, csak 3290 Ft-ért!

Póczik Szilveszter
Az iszlám forradalom
192 oldal
Ára: 2790 Ft

Az iszlám, illetve arab társadalmak hősies erőfeszítéseit nem lehet részvét nélkül szemlélni, de részrehajlás nélkül kell vizsgálni. A kötet első tanulmányában az iszlám társadalmakban megjelenő politikai radikalizmus nemzetközi politikai valamint belső társadalmi okainak felvázolására tettem kísérletet, miközben felmutattam a nagyhatalmi politikák felelősség...