Az első ránk maradt magyar jogi és retorikai tankönyv, az Ars Notaria mind a mai napig voltaképpen ismeretlen a szélesebb közönség előtt. E magyarázatokkal ellátott, 1351-ben befejezett oklevélminta-gyűjteményt szerzője, a Zala megyéből származó Uzsai János egri olvasókanonok leendő jegyzők számára állította össze azzal a céllal, hogy az okiratszerkesztés tudományával együtt a korabeli magyar szokásjogot is alaposabban megismertesse. A szerkesztés és a tárgyalás módja, a megjegyzésekbe sűrített magyarázatok, vagyis a mű tudományos erényei alapján hosszú ideig azt feltételezték az Ars Notariáról, hogy a Pécsen alapított, első magyar egyetem tankönyve volt.
Jelen munka az Ars Notariának csak egy vékony szeletét, a városok 14 cím alá rendezett oklevélmintáinak agyagát dolgozza fel. A városi minták különös jelentőségét elsősorban az adja, hogy segítségükkel érdemben pótolhatók a XIV. század közepéig keletkezett városi iratok hézagai, és ennek köszönhetően lehetővé válik a korabeli városi szokásjog lényegi elemeinek, sajátosságainak megbízhatóbb kimutatása. Az Ars Notaria bevett formulaelemek felhasználásával íródott sablonjai nagyban hozzájárulnak a városi magisztrátus hivatali működésének megismeréséhez is. Igazi értéküket mégis a város hatósága előtt folyó per megörökítése adja, ugyanis a Szerkesztő úgy kíséri végig aktusról aktusra az eljárást a korabeli gyakorlatnak megfelelően készült iratminták bemutatásával, hogy a szokásos rendhez ragaszkodva, ott, ahol a peres felek szóba jöhető perbeli magatartása, cselekményei, nyilatkozatai miatt elvárt és szükséges, kitér a per minden lehetséges kimenetelére. Ezzel együtt, példák sokasága révén, megelevenednek a gyűjteményben a korbeli városi élet mindennapjai, új színekkel gazdagítva az okleveles emlékek kihüvelyezésével megfesthető képet.