Könyveink


KOSÁR

db

240 oldal
Ára: 2690 Ft

TARRÓSY ISTVÁN

AFRO-ÁZSIAI DINAMIKÁK

 A kötet a nemzetközi és geopolitikai stúdiumok számára hiánypótló műként a 21. század globális rendszerét egyre jelentősebben átjáró, azt meghatározó afro-ázsiai kapcsolatokkal, az afro-ázsiai interkontinentális tér szereplői által keltett dinamikákkal foglalkozik. Az egyes fejezetek az alapvető történelmi áttekintések után a mindennapokban tetten érhető geopolitikai valóságokat elemzik, könnyen fogyasztható módon.

A gondolatmenet homlokterében Kína, India, Indonézia és Japán, valamint további ázsiai szereplők globális térben elfoglalt pozícióinak ismertetése és az általuk, egymás között különböző formát öltő „új regionalizmus” paradigmájának bemutatása, valamint az új dinamikák által keltett hatalmi kihívások – főkét az USA és az EU számára – felvázolása állnak. Az érvelés során a szerző kitüntetett figyelmet szentel az afrikai kontinensnek, ugyanis meglátása szerint az „új dinamikák” egyik fő terepe a szubszaharai térség.
A kötetben részben a szerző által hazai és külföldi tudományos folyóiratokban közölt elsőszerzős tanulmányok, illetve azok átdolgozott változatai, részben újonnan megírt fejezetek fűződnek koherens irodalommá. A könyv a széles olvasóközönség érdeklődésére tarthat számot, segítséget nyújtva a nemzetközi rendszer változásainak jobb megértéséhez.

<<< Vissza a könyvekhez

Újdonság
Kosár
A kosár 0 terméket tartalmaz.
Kiemelt ajánlataink
Tuka Ágnes - Glied Viktor (szerk.)
Pécs a többszintű kormányzás csapdájában
362 oldal
Ára: 3000 Ft

Pécs egyedülálló lehetőséget kapott 2005. október 19-én, mikor Bozóki András kulturális miniszter bejelentette: a baranyai megyeszékhely lesz 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa. A pályázatírás lendülete és a kezdeti dinamizmus a győzelem kihirdetését követően fokozatosan eltűnt, a közös gondolkodás helyét egyre inkább a kapkodás vette át. A program meré...

Wilhelm Zoltán
India regionális földrajza
512 oldal
Ára: 5990 Ft

Teljes biztonsággal állíthatjuk, hogy a világ társadalmi szempontból legváltozatosabb – és így az egyik legérdekesebb – állama India. Lakosságának etnikai, nyelvi, vallási, illetve kaszttagolódása olyan heterogenitást eredményez, melyre más országban aligha találunk példát. Mindez együtt jár a hatalmas állam természetföldrajzi adottságaiban meglévő különbsé...

Greksza Veronika - Mohay Ágoston
Bevezetés az Európai Unió jogába
106 oldal
Ára: 2000 Ft

Az Európai Unió jogáról számos nagy lélegzetvételű monográfia és többszerzős mű született, melyek elsősorban a jogász alapképzés és a témával mélyebben foglalkozó szakemberek számára készültek. Számos olyan, egyéb felsőoktatási képzésben résztvevő hallgató létezik – a téma iránt érdeklődő laikusokról nem is beszélve –, aki számára az Európai Un...