Szervezet neve: Iszlám Dzsihád
Története: Az Iszlám Dzsihád egy gázai székhelyű szunnita, iszlám fundamentalista, dzsihádista terrorszervezet, mely szellemi gyökereit a nagy tradíciójú Muzulmán Testvériségből eredezteti. A mozgalmat a hetvenes évek végén alapították, és a Hámásszal karöltve az első Intifáda idején vált releváns szervezetté. Ideológiáját tekintve szélsőségesen radikalista, vallási fanatista, elsődleges céljának Izrael Állam elpusztítását tartja, mely vezetői véleménye szerint az egyetlen megoldás a palesztin önrendelkezés megvalósítása érdekében. Az Iszlám Dzsihádnak úttörő szerepe van a mára már általánossá vált öngyilkos merényletek elterjedésében, mint a terrorizmus legfatalistább módszerében. Merényleteihez rendszerint tizenéves, vallási tanokkal eltorzított fiatalokat használnak, akiket az Allah és a palesztin nép érdekében történő feláldozás dicsőségének abszurd ígéreteivel kergetnek a halálba, véletlenszerűen kiválasztott ártatlan áldozataikkal együtt. Az Iszlám Dzsihád elutasít minden Izraellel folytatott diplomáciai, vagy egyéb tárgyalásos megoldási lehetőséget, sőt ugyanezt elvárják a többi palesztin szervezettől, illetve személytől is. Az „elhajlókat” árulás vádjával, nyilvánosan halálra lincselik.
Szervezet neve: Hámász (Harakat al-Muqawammah al-Islamiyya – Iszlám Ellenállók Mozgalma)
Története: A Hámász, a Muzulmán Testvériség mérsékelt, a palesztinok érdekeit semmibe vevő politikája ellen való tiltakozásként alakult meg Ahmed Jaszin sejk vezetésével. Ideológiájának eklektikusságát nacionalista, iszlám fundamentalista, szeparatista, valamint szocialista elméletek keveredése adja. A Hámász a nyolcvanas évek elején, a Gázai-övezetben alapozta meg hatalmát, izraeli „bábáskodás” mellett, amely nagy lehetőséget látott egy, az al-Fatahhal rivalizáló – akkoriban még jól kezelhető – palesztin mozgalom térnyerésében. Az első Intifáda, majd az azt követő, egészen a mai napig tartó akut erőszakhullám, azonban azt bizonyítja, hogy Izrael óriási hibát követett el az iszlám fundamentalista szellem kiengedésével. A Hámász szociális érzékenysége (iskolák, korházak, segélyalapok működtetése) ellenére, a térség egyik leghatékonyabb iszlámista-fanatista terrorszervezetévé változott, mely minden korábbit felülmúló brutális gyilkosságsorozattal (legkevesebb 600 akció, átlagban egy ártatlan áldozattal) kezdte meg a palesztin nép „felszabadítását”. A mozgalom fő jelmondatává az a követelmény vált, melyet minden hívüktől feltétel nélkül elvárnak: „Meghalni Palesztináért, meghalni Allahért”. Az oslói megállapodás nyomán, Izrael beleegyezett a PFSZ palesztin területekre történő átköltözéséhez, többek közt azért, mivel Arafattól várták a Hámász „megrendszabályozását”. A terv mindaddig működött, míg Jasszer Arafat, minden korábbi nemzetközi megállapodást felrúgva, ki nem egyezett az ellenfeleivel (értsd: Hámász, Iszlám Dzsihád, majd sorban az összes többi terrorcsoporttal), azoknak pénzt és szabad működést garantálva, cserébe a megkérdőjelezhetetlen elnöki tisztségért. A nyilvánosság előtt el nem ismert, de logikailag mégis érthető megállapodással minden csoport jól járt: Arafat megtarthatta instabil hatalmát, a többi szervezet (közülük is döntő súllyal a Hámász) pedig könnyedén hozzájutott azokhoz a nemzetközi forrásokhoz, melyeket az al-Fatah irányította Palesztin Hatóság kapott. Az egyezség Jasszer Arafat haláláig tartott ki, utána a Hámász, tényleges potenciáljának megfelelően, az első választások alkalmával, 2006 elején átvette a hatalmat.
Szervezet neve: al-Fatah
Története: Az al-Fatah a palesztinok első releváns nacionalista szervezete, mely az ötvenes évek során alakult Kuvaitban, Khalil El-Wazir, Salah Khalaf, Khalid al-Hásszán, Faruk Qaddumi és Jasszer Arafat vezetésével, akik közül az utóbbi gyorsan meghatározó személyiséggé vált a mozgalomban. Az al-Fatahot sokan összekeverik a Palesztinai Felszabadítási Szervezettel (PFSZ), holott az valójában annak csak egy, igaz a legmeghatározóbb frakciója. Ideológiáját tekintve szélsőségesen nacionalista-szeparatista, a vallási fanatizmusnak csak mérsékelt jelentősége van a szervezeten belül. Tevékenységének célja a független palesztin állam megteremtése, mely érdekében bármit megengedhetőnek tart. Működésének történetét szinte képtelenség elválasztani a PFSZ-étől. A kuvaiti alapítás után a mozgalom Jordániába tette át a székhelyét. Az al-Fatah ekkoriban még reális lehetőségét látta a „Nagy-Palesztina” víziónak, mely szerint a leendő állam a Földközi-tengertől, a Jordán-folyón át egészen Irakig terjedt volna, magába foglalva Izrael és Jordánia egész területét. Ez idő tájt Jasszer Arafat ugyanolyan ellenségeként tekintett Izraelre és a Jordániában uralkodó Hasemita dinasztiára, mely elenyésző kisebbsége ellenére rendkívüli elnyomásban tartotta a lakosság 70-75%-át kitevő palesztinokat (ez a helyzet egyébként azóta sem változott). Az ellenségeskedés végül a tragikus Fekete Szeptemberhez vezetett, mely során több ezer palesztint lemészároltak, és sok százezret kitelepítettek a jordániai hatóságok. A hontalanok döntő többsége Libanonba menekült, köztük a PFSZ vezetősége is, ahol pár éven belül – a megsokszorozódott muzulmán közösség miatt – szintén polgárháborús helyzet alakult ki a palesztin (főként az al-Fatah) fegyveresek, valamint ezúttal a libanoni keresztény milíciák között, mely tulajdonképpen a mai napig akut konfliktusként zajlik, annyi változással, hogy napjainkban al-Fatah helyett a Hezbollah vezényli azt. A libanoni polgárháború, valamint a libanoni-izraeli háború kirobbantása miatt, a PFSZ (és így az al-Fatah is) nemzetközi nyomásra Tunéziába kényszerült távozni, ahonnan később az oslói megállapodás értelmében költözhetett vissza a Közel-Keletre. Jasszer Arafat és mozgalma ekkor már széleskörű nemzetközi elismerést és támogatást tudhatott maga mögött, melyet állandó merényleteikkel (kb. 260 támadás, 460 áldozat) sem veszélyeztettek. Az al-Fatah Ciszjordániába való visszatelepülésétől Arafat haláláig, illetőleg az azt követő első választásokig tartotta meg instabil, mindenféle háttéralkukon alapuló hatalmát. A mozgalom korruptsága, és megkérdőjelezhetetlen privilégiumaira épülő egyeduralkodása, 2006 januárjában ért véget a Hámász általános előretörésével.
Szervezet neve: Hezbollah (Isten Pártja)
Története: A szervezet 1982-ben, Libanonban a szírek által megszállt Bekaa-völgyében alakult meg. Ideológiáját tekintve szélsőségesen iszlám fundamentalista, a szűk régióban egyedülállóként síita alapirányzatú. Tagjai és támogatói közt elsősorban szunnita palesztin menekülteket találunk, azonban a Hezbollah vezető elitje egyértelmű iráni-szír síita identitással rendelkezik. A mozgalom pénzügyi mecénásai közül is ezt a két országot kell mindenképpen kiemelni. A Hezbollah tevékenységének célja erősen kétértelmű: kommunikációjának középpontjában a palesztin állam megteremtése, Izrael elpusztítása és a zsidók elűzése áll, tevékenységének súlya azonban mégis inkább Libanon szétzilálására és iszlámizálására fordítódik. A mozgalom közvetlenül a libanoni-izraeli háborút követően vált hírhedtté, amikor is három nagyon súlyos öngyilkos támadásban összesen 330 amerikai és francia békefenntartót, valamint 17 libanoni katonát öltek meg. A palesztin menekültek elégtételként ünnepelték a tömegmészárlást, mellyel hatalmas elismertséget szerzett a Hezbollah a térség radikálisai között. A kilencvenes évtized során aztán mozgalom rettegetté vált az egész világon, miután Szaúd-Arábiában, Argentínában és Panamában is pusztító merényletekért vállalta a felelősséget. A 2000-es Libanonból történő teljes körű izraeli katonai kivonulás után, a Hezbollah minden erejét hatalmának stabilizálására fordította. Szír nyomásra sikerült beválasztatnia képviselőit a libanoni parlamentbe, sőt a kormányba is, miközben az ország déli részét teljesen a befolyása alá hajtotta. A libanoni miniszterelnök, Rafik Hariri meggyilkolása után nemzetközi nyomásra kivonulni kényszerülő szír hadsereg közvetlen támogatásának elvesztése sem ingatta meg különösebben a Hezbollahot. Mindezt tökéletesen bizonyítja a 2006 nyarán kiprovokált Izrael-ellenes háború, melynek minden egyes napján átlagban 120 katyusát lőttek ki a mozgalom fegyveresei a zsidó állam északi településeire. A Hezbollah vezetőjének számító Hasszán Nasrallah által csak „történelmi győzelemnek” titulált, átmeneti fegyverszünettel véget ért csatározás után, leginkább a nemzetközi békefenntartóktól függ, hogy a mozgalmat sikerül-e teljesen felszámolni (a közel húsz éve hozott ENSZ határozatnak megfelelően), vagy nem, és így a Hezbollahnak időt hagynak arra, hogy újra felfegyverezve magát, további fegyveres konfliktusokat szítson a térségben.
Szervezet neve: al-Aksza Mártírjainak Brigádja
Története: Az al-Aksza Mártírjainak Brigádja bizonyíthatóan a nemzetközileg is elismert és támogatott al-Fatah egyik radikális, fegyveres szárnyának tekinthető. Ideológiáját tekintve nacionalista, a nevében használt szent vallási jelképnek csak mobilizáló szerepe van, hogy ezzel buzdítsák a palesztinokat az Izrael elleni harcra. Az al-Aksza Mártírjai (akiket a palesztin elnök halála óta Arafat Mártírjainak is neveznek) viszonylag új szervezet, megalakulása a második, ún. al-Aksza Intifáda kitöréséhez kapcsolható. Merényletei 95%-ban civilek ellen irányulnak, kezdetben főleg kést használtak, majd a források bővülésével (melyet közvetlenül a Palesztin Hatóság biztosít számukra) párhuzamosan, áttértek a fegyveres, az öngyilkos, sőt a rakétás támadásokra is. A mozgalom nagy rendszerességgel tart nyilvános felvonulásokat, melyeken a tagok teljesen feketébe öltözve, csak a szemüket szabadon hagyva jelenek meg. A mártírok többsége egyúttal tagja valamelyik hivatalos palesztin rendőri szervezetnek is, így bebiztosítva magukat egy esetleges izraeli letartóztatás alól.